Bemutatkozás

Egyesületünk 2013-ban alakult Kistarcsai Vízisport és Rekreációs Club néven. Edzőink azonban már 2010-ben megkezdték munkásságukat a kistarcsai uszodában. Az eleinte néhány fős, úszással és triatlonnal foglalkozó kis csoport előbb egyesületté, majd a környék legnagyobb sportközpontjává nőtte ki magát és immáron 2 bázison, fogadja a környező települések sportkedvelőit. 2016-tól pedig új névvel és arculattal a Sportathlon színeiben folytatjuk munkásságunkat.

2015-re egyesületünk, a maga 200 fős taglétszámával Kistarcsa legnépesebb és legeredményesebb sportcsapatává vált.

Fő feladatunknak az utánpótlás nevelés tartjuk.  Nap, mint nap közel 120 4 és 18 év közötti gyermek választja a testmozgást délutánonként, a mi segítségünkkel. Kapcsolatainknak köszönhetően már baba kortól lehetőséget tudunk biztosítani a vízhez szokás megkezdéséhez, munkánk hivatalosan azonban óvodába lépéskor kezdődik. Pedagógiai és edzői végzettséggel rendelkező oktatóink kezei közé kerülve biztonságban és jó hangulatban sajátíthatják el a legkisebbek a legfontosabb alapokat. Innen tudásszintnek megfelelően kerülnek fel szakedzőinkhez a haladóbb csoportokba.  Általános iskoláskorú sportolóinknál kiemelt figyelmet biztosítunk a változatos és sokrétű mozgástanulásra, a különböző sportágak megismertetésére – legyen az futás, kerékpár, lövészet, vívás vagy éppen lovaglás-, a koordinációs és kondicionális képességek sokszínű fejlesztésére, a fiatal tehetségek gondozására, vagy éppen felzárkóztatásra.  Fiatal oktatóink, edzőink nagy hangsúlyt fektetnek az órák jó hangulatának, barátságos légkörének megteremtésére, a csapat és az egész egyesület összetartására, csapatépítésre.

ÚSZÁS – TRIATLON – ÖTTUSA

A megfelelő alapokat biztosítva, általános mozgásszeretetet kialakítva sportolóink később hobbi vagy versenysportolóként folytathatják pályafutásukat egyesületünk színeiben. Ehhez szakképzett, profi versenyzői múlttal rendelkező edzőink, megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező gyógytornászaink, sportszakembereink és nem utolsó sorban szponzoraink biztosítják a hátteret.

A fiatalok nevelése mellett fontosnak tartjuk a felnőttek, amatőr sportolók rekreációs, egészségmegőrző célú mozgások lehetőségének biztosítását, vagy igény szerint akár a felnőtt, szenior versenysport koordinálását.

A mindennapos foglalkozások és edzések mellett szívesen veszünk részt minden helyi megmozduláson, legyen az iskolai, sportverseny vagy városi rendezvény. Megyei és országos szinten, valamint a környező országokba utazva évente közel 30 versenyen képviseltetjük magunkat. Évente több alkalommal pedig saját rendezésű versenyeinken látjuk vendégül az ország számos sportegyesületét.

Ebben a fiatalos, családias légkörben mindenki hamar a sport szerelmesévé válik, legyen akár fiatal, akár idős, akár profi, akár amatőr.

Tűzd ki a célod, váltsd valóra álmaid. Tedd magad büszkévé!
Sportathlon.

 

 

  • Közelgő események

  • Híreink

    RÖPLABDA

     Utánpótlásnevelés  októbertől a Kistarcsai VSRC szervezésében!

    AQUATLON DÖNTŐ KISTARCSA NEVEZÉS

    EMMI SPORT XXI. (PEST MEGYE) A verseny időpontja:…

    Úszás Diákolimpia® 2017

    2017. január 22-én Százhalombattán rendezték meg az Úszás…

    Triatlon díjátadó Gála 2017

    2017. 01. 07-én szombaton rendezték a Triatlon díjátadó…

    2016 Öttusa Elit Bajnokság

    A hagyományoknak megfelelően az Elit bajnoksággal zárul a…

  • Archívum