Búvárúszó OB Gyékényes

2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes

Kilenc versenyzővel vettük részt.

Kiemelném:

Varga Zalán és Pintér Áron teljesítményét, mindketten magyar bajnoki címet szereztek. Zalán nagy fölénnyel nyerte versenyszámát, közel egy percet adott a második helyezettnek. Áron korcsoportjában láthattuk a legizgalmasabb versenyt, ahol az első négy helyezett az utolsó előtti bójánál még 1 másodpercen belül volt egymástól, végül kettő másodperccel nyert Áron!

Varga Lilit, aki idén lépett korcsoportot és ebben a szezonban kezdte a légzőkészülékes tájolást. Kiváló eredményt ért el, 14-15 éves korosztályban a Magyar Búvár Szakszövetség különdíjának első és második helyezését. Megjegyzés: A különdíjat idéntől vezették be, mert a junior korcsoport hét évet ölel át, így a fiatalabbaknak esélyük sincs dobogóra állni nagyon sokáig. Jövőre tervezik a 16-17 éves versenyzők különdíjazását, ezzel motiválva őket is! A különdíjjal magyar bajnoki cím, illetve országos bajnoki második és harmadik helyezés nem jár!

Kovács Lénát hatalmas szorgalmáért, szintén ebben az évben kezdett légzőkészülékkel tájolni.

Kovács Adélt, aki mindig legyőzi önmagát! 😊

A „csoportos tevékenység” versenyszám tagjait: Varga Lili, Lihotsky Juraj, Légrády-Simon András, junior fiú korcsoportban második helyezést értek el az OB. egyik legösszetettebb és legbonyolultabb pályáján!

Következő eredmények születtek:

Gyermek korcsoport

Rövidített 5 bója versenyszám:

  • Pintér Hanna II. hely
  • Kovács Adél 4. hely
  • Varga Zalán I. hely Magyar Bajnok

Serdülő korcsoport

Rövidített 5 bója versenyszám:

  • Pintér Áron I. hely Magyar Bajnok

Junior korcsoport

Csillag gyakorlat:

  • Varga Lili 13. hely
  • Kovács Léna 17. hely
  • Lihotsky Juraj 7. hely
  • Légrády-Simon András 14. hely
  • Légrády Simon Bálint 15. hely

5 bója versenyszám:

  • Varga Lili 5. hely, Magyar Búvár Szakszövetség 14-15 éves korosztály különdíj I. hely
  • Kovács Léna 14. hely
  • Lihotsky Juraj 9. hely
  • Légrády-Simon András 14. hely
  • Légrády-Simon Bálint 16. hely

M gyakorlat (slalom):

  • Varga Lili 6. hely, Magyar Búvár Szakszövetség 14-15 éves korosztály különdíj II. hely
  • Kovács Léna 14. hely
  • Lihotsky Juraj 6. hely
  • Légrády-Simon András 11. hely
  • Légrády-Simon Bálint 16. hely

Paralel versenyszám:

  • Kovács Léna I. fordulóba továbbjutott, II. fordulóban kiesett 7. hely
  • Varga Lili nem jutott tovább
  • Lihotsky Juraj nem jutott tovább
  • Légrády-Simon András nem jutott tovább

 

Csoportos tevékenység versenyszám:

  • Varga Lili, Lihotsky Juraj és Légrády-Simon András összeállítású csapatunk II. hely

  • Közelgő események

  • Híreink

    AQUATLON 2020

    2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes…

    XXXIV. PALÓC AQUATLON

    2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes…

    XXXIV. PALÓC TRIATLON

    2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes…

    Csepel kupa búvárúszás

    2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes…

    Uszonyos- és búvárúszó budapesti Diákolimpia

    2020. július 16-19. Tájékozódási Búvárúszó Országos Bajnokság Gyékényes…

  • Archívum