Kerékpáros edzőtábor
2016. április 21-én kerékpárokkal és edzős cuccokkal megrakva indultak a járművek elszánt és kihívásokra váró utasaikkal Orfűre.
Három bátor gyermek vállalta a szeniorokkal közös, „hegyi „ edzőtáborozást. Na jó, alkudjunk meg a dombosban . A tavalyi senior kemény mag mellett két új, örökifjú felkészülő versenyző gyűjtötte velünk idén a kilométereket . A szállásokról szép volt a panorámánk Mecsek dobjaira és a tóra, de kilátásaink az időjárásra jóval borúsabbak.
Első nap, akklimatizáló, beköszöntő tekeréshez gyülekező az „alaptábornak” kinevezett parkolóban. Tizenpár fokban, napsütésben fontolgattuk, hogy kell-e hosszú cucc felavatásra váró új, dizájnos bringás szerelésünk alá. A Tinkoff Saxo profi kerékpár csapathoz is lehetne hasonlítani, színében és megjelenésében a társaságot amint összegyűltünk, csak náluk nincsenek kicsi gyerekek és az ő kerékpáros tudásuk valamivel nagyobb. Még ott a parkolóban megvoltak a borulásaink, szinte álló helyben, a bemelegítő rutin feladatok előtt. Szerencsére ennyivel meg is úsztuk, de az úszásról majd később.
Nem volt egyszerű dolga az edzőnek, hogy a tó körüli körözésben együtt tartson bennünket. Egy szakaszon olyan volt az út, mintha teve hátán, vagy hullámvasúton bringáznánk. Föl, le föl, le rövid, de meredek szakaszok. Lánctalpazáskor akkorákat rántottunk, csuda, ha szét nem szakadt az egész. Aztán belerázódtunk.
Neoprénes úszással zártuk a napot a kb 15 fokos tóban a parti horgászok nem túl boldog pillantásától kísérve.
Másnap már hosszabb körre indultunk , és Magyarhertelend , Kisbodolya, Kishajmás Abaliget keservesen rázós aszfaltján és „szerpentinecskéin” izzadtunk, lihegtünk. A magyarhertelendi két-három kilométeres emelkedőt még négyszer megjáratta velünk Dóri néni, hogy el ne felejtsük holnapig, de az Abaligeti 10% emelkedőtől az nap még megkímélt volna bennünket. A gyerekek kitartóan kapaszkodtak fel, bátran gurultak le, bolyoztak egymást segítve. Az érettebb versenyzők jobban szétszóródtak, részben egyedi megoldásokkal : ki a 10% emelkedőn át, ki visszafordulva kis bolyongás után, ki plusz 20km repetával jutott el az ebédig. Értékelni kell az egyéni megoldásokat! Legalább egy ebéddel.
Az étkezésről csak annyit, hogy a tudományos, szakértelemmel meghatározott összetétel a gyerekeknek nem mindig jött be, így az étel mennyiség csoportátlagban vagy elfogadható volt –ha felnőttek megették a gyerekek adagjának egy részét is – vagy pótoltuk desszerttel és hazaival. J
Futva is gyűjtöttünk néhány kilométert a tó körül, akkor még napos kellemes időben, nehogy a harmadik triatlonos szám kimaradjon, majd erősítettünk, mert az mindig jól jön, kivéve ha éppen csinálni kell.
Szombaton csoportbontásban tekertünk. Egyik csoport maradt a tó körül, a másik pedig egy száz kilométeresre tervezett túrára indult körözve a már bejárt, szintváltozásokkal tarkított, kb 32 km-es körön. Ez utóbbi csoport a kapaszkodókon folyamatosan tovább bomlott, míg végül kifáradva, kiéhezve, egyesek lerobbant biciklivel feladva, de mindenki újra összegyűlt az alaptábornak kinevezett parkolóban, hogy menjünk végre ebédelni.
A délutánba belefért egy barlanglátogatás Abaligeten, este pedig pompásan regenerálódhattunk a Magyarhertelendi termálfürdő kellemes meleg medencéiben, dögönyözőinek masszírozását is élvezve. Számomra élmény volt látni a virágzó medvehagyma szőnyeget, ami helyenként betakarta és illatával árasztottal el a környéket, és amit ebédnél több formában meg is kóstolhattunk.
Vasárnapra elromlott az idő. Borús, esős résztávos futóedzéssel kezdtünk egy rekortános futópályán. Bár lenne egy ilyen Kistarcsán is! Dóri néni sem rejtegette tovább a 10%-os abaligeti „óriáshegy „ szépségeit, nekiengedte a csapatot. Szerintem azt nem bánja mindenki, hogy ilyenünk nincs itt Kistarcsán. Délután szintén úsztunk, de akkor már nem hideg szeles tóban, hanem uszodában. Hétfőn bringa-futás-bringa-futás téglákkal építettük volna magunkat, de az idő úgy elromlott, hogy csak részben sikerült az edzéstervez megvalósítani. Időnk lejárt , hazai vizeken edzünk tovább.
